Önkénteseket keresünk!

 

Az Ebony Afrikai Kulturális, Művészeti  és Emberi Jogi Egyesület egy független, nem kormányzati, non-profit szervezet, amely eredetileg 2003-ban jött létre Magyarországon, és 2010 januárjában alakult újjá.

Fő céljaink, és tevékenységeink között szerepel a magyarországi Afrikai Diaszpóra egyesítése és megerősítése, a magyar társadalom és az afrikai közösség közötti távolság csökkentése, áthidalása. A Diaszpóra tagjainak segítése ingyenes jogi- és szociális szolgáltatásokkal, közösségfejlesztés, az afrikai kultúra, művészetek és hagyományok ápolása és népszerűsítése. Az emberi- és polgári jogok, a tolerancia és az emberek közötti jobb megértés propagálása, a rasszizmus és diszkrimináció elleni küzdelem, fejlesztési- és együttműködési projektekben való részvétel.

Ha úgy érzed, hogy szeretnél embertársaidnak segíteni, és bármilyen módon részt vennél az Ebony tevékenységében, kérünk, ne tétovázz. Vedd fel velünk a kapcsolatot most!

Bár fáradozásaidat nem tudjuk pénzzel honorálni, egy sokkal nagyobb és nemesebb jutalom vár rád: valódi megbecsülés azoktól, akiknek segítesz és a tudat, hogy TE is hozzájárulsz ahhoz, hogy világunk egy élhetőbb hely legyen.

 

Jelenleg az alábbi feladatkörökre keresünk önkénteseket:

- Önkéntes munkatársak

- Webmaster

- Telefonos munkatársak (Segélyvonal)

- Ügyvédek, Jogi tanácsadók

- Pszichológus (gyermek és felnőtt)

- Szociális munkások

- Segédszerkesztők

- Játszóházi önkéntes

 

Kérjük olvasd el az alábbiakban található, a feladatkörökkel és projektekkel kapcsolatos részletes információt:

 

Önkéntes munkatárs

Feladatok:Az Ebony programjainak előkészítésénél, és a programok alatt segíteni (rendezvények, összejövetelek, konferenciák, stb,) illetve azokat népszerűsíteni (plakátok kihelyezése és szórólapok szétosztása)

A feladatok elvégzéséhez szükséges:Megbízhatóság, barátságos személyiség

 

Webmaster

Feladatok: Az Ebony Afrikai Egyesület weboldalának elkészítése, karbantartása és frissítése

A feladatok elvégzéséhez szükséges:Magas szintű számítógépes és weboldal szerkesztői ismeretek, kreativitás, meghízhatóság

 

Telefonos munkatárs

Projekt: Non-stop, sürgősségi segélyvonal az afrikai közösség tagjai számára, ami ingyenesen, krízis helyzetben hívható pl., ha valaki támadás, bántalmazás áldozata lett, ha esetleg rossz bánásmódban részesül a rendőrség, bevándorlási hivatal, határőrség vagy más hivatalos szerv által, okmányok elvesztése esetén, stb.

Leírás: A segélyvonal “ügyfélszolgálata” számos önkéntes telefonos munkatárs segítségével működik. Az operátorok rendszeres ügyeleti időben dolgoznak, melyet egy koordinátor állít össze. A feladat részét képezik éjszakai és hétvégi ügyeletek is, ezeket szintén önkéntes alapon lehet elvállalni.

Feladatok: A bejövő hívások kezelése, minden hívás és bejelentett eset dokumentálása, tanácsadás és megfelelő elérhetőségek megadása, valamint ha szükséges azonnali intézkedés, a helyzet súlyosságától/komolyságától függően.

A feladatok elvégzéséhez szükséges: Folyékony magyar- és angolnyelvtudás, megbízhatóság, rugalmasság, empátia, egy rövid felkészítő tanfolyamon való részvétel, és a pozícióhoz elengedhetetlenül szükséges tárgyi tudás és adatok megfelelő ismerete.

 

Ügyvéd, Jogi tanácsadó

Projekt: Érdekképviselet

Leírás: Ingyenes jogi tanácsadás hetente kétszer– 2-3 óra - az itt élő afrikaiakat, különösen az újonnan érkezetteket gyakran félrevezetik, becsapják, kihasználják és frusztrálják hamis információkkal, szükséges segítség meg nem adásával, mellőzéssel. Migrációs ügyek, legális státusz megszerzésére irányuló kérelmek, mint például menedék kérelem, tartózkodási, letelepedési engedély, munkavállalási engedély; családi vízum kérelmek gyakran azért kerülnek elutasításra, mert a kérvény benyújtója nem rendelkezik a megfelelő információkkal.

Non-stop, ingyenes jogsegély szolgálat, sürgős esetekben – ezt a szolgáltatást azoknak nyújtjuk, akiket támadás, bántalmazás, szándékos elnyomás ér, akiket a rendőrség, bevándorlási hivatal, határőrség vagy más hivatalos szerv esetleg nem megfelelő bánásmódban részesít, letartóztat, vagy őrizetbe vesz, akiket nyílt diszkrimináció ér, vagy szándékosan megfosztják emberi- vagy polgári jogainak gyakorlásától.

Feladatok: Az ingyenes jogi tanácsadás részeként különböző jogi kérdések megválaszolása pl. menedékkérelemmel, tartózkodási engedélyekkel, diszkriminációs ügyekre adható jogi válaszokkal kapcsolatban. Része továbbá tanácsadás és a kapcsolódó szükséges információk közlése az ügyféllel. A non-stop ingyenes jogsegély szolgálat részeként hívás esetén azonnal cselekedni kell, ami azt is jelenti, hogy rögtön el kell indulni pl. a rendőrségre, bevándorlási hivatalba, határőrségre, börtönbe, repülőtérre. A feladat részét képezik éjszakai és hétvégi ügyeletek is, ezeket szintén önkéntes alapon lehet elvállalni.Az ügyeleti beosztást egy koordinátor készíti el. Minkét feladatkörnél szükséges az összes eset pontos dokumentálása. Opcionális feladat munkacsoport tevékenységében való részvétel, amely az emberi- és polgári jogokkal kapcsolatos felvilágosító, oktató anyagokat, ismertető füzeteket és workshopokat, valamint helyi és nemzetközi szervezetek számára hivatalos beszámolókat készít elő.

A feladatok elvégzéséhez szükséges: Ügyvédi praxis, jogi diploma, vagy felső évfolyamos joghallgatói státusz. Folyékony magyar- és angolnyelv ismeret, rugalmasság, empátia, az emberi- és polgári jogok-, a Magyar és EU-s bevándorlási-, letelepedési-, a menekültekre, menedékkérőkre vonatkozó törvények, jogszabályok, és a külföldiek magyarországi tartózkodásával kapcsolatos általános vezérelvek beható ismerete szükséges.

 

Pszichológus (gyermek és felnőtt), szociális munkás

Projekt: Különbözőségünk az erősségünk!

Leírás: Ez a komplex projekt tanácsadással, workshopokkal, és oktató füzetek, tanulmányok, cikkek megjelentetésével segít egyéneknek és különböző típusú családoknak megérteni és elfogadni megkülönböztetett identitásukat, felismerni mennyire mindennapos a multikulturális és összetett-, ill. vegyes etnikai identitás modern világunkban, és hogy képesek legyenek az életük részét képező kulturális különbségeiket produktív módon használni. A projekt eleme vegyes párok részére történő tanácsadás, hogy képesek legyenek felülemelkedni különbözőségükön és elfogadni azt. Továbbá magában foglal tanácsadást afro-magyar gyermekek egyedülálló szüleinek, hogy megértsék mennyire fontos, hogy gyermekeiknek megtanítsák, vagy legalábbis lehetőséget adjanak, hogy azok megismerjék afrikai gyökereiket, örökségüket és megértsék saját identitásukat. A program része tanácsadás afro-magyar fiataloknak és egész kicsi kortól gyermekeknek, amely segít abban, hogy megértsék és elfogadják gyakran kettős identitásukat, mint egységes egészt.

Feladatok: Tanácsadás, online kérdések megválaszolása, munkacsoport tevékenységében való részvétel, amely felvilágosító, oktató anyagokat, ismertető füzeteket és workshopokat készít elő.

A feladatok elvégzéséhez szükséges: Pszichológus végzettség, felső évfolyamos pszichológus hallgatói státusz, vagy szociális munkás végzettség. Folyékony magyar- és angolnyelv ismeret, mind az afrikai, mind pedig a magyar kultúra, szokások és értékrend ismerete szükséges.

 

Segédszerkesztő

Projekt: Afrikai Rádió Műsorok a Civil Rádióban és a Tilos Rádióban

Leírás: A rendszeresen jelentkező műsorokban zene, hírek és számos téma, mint a politika, gazdaság, kultúra, művészetek, történelem, sport, közösség, események, ország-ismertető, afrikai receptek, játék, könyv-, film-, CD- és műsorajánlók kapnak helyet.

Feladatok: Miután a jelentkezőt érdeklő témakörök kiválasztásra kerülnek, rendszeres feladata lesz, hogy a témakörön, rovaton belül, a következő műsorokhoz a szerkesztők által kiválasztott témával kapcsolatban minél érdekesebb információkat, tényeket gyűjtsön, és ezeket összeállítsa. Új témákkal kapcsolatos ötleteket is szívesen fogunk fogadni.

A feladatok elvégzéséhez szükséges: Folyékony magyar- és/vagy angolnyelv ismeret, kreativitás, pontosság, jó fogalmazási és helyesírási készség, a választott rovatban, témakörben való felkészültség, jártasság és naprakészség szükséges.

 

Játszóházi önkéntes

Leírás: Az Ebony Afrikai Egyesület kéthetente vasárnap tartja a Kolibri Nemzetközi és Zöld Játszóházat az Afrika Centrumban. Minden alkalommal más-más nép kultúráját ismerhetik meg a kisebbek és  nagyobbak, ennek keretében zene, tánc, arcfestés, kézműves és környezetvédelmi foglalkozás is várja őket.

Feladatok: a játszóház előkészítése, lebonyolításban való segítség, valamilyen foglalkozásban való jártasság esetén annak megtartása.

 

Ha szeretnél önkéntes lenni, jelentkezz e-mail-ben vagy telefonon:

info@ebony.hu

+36 20/ 94 62 731

+36 20/ 80 82 444

+36 20/ 255 77 07

 

Bővebb információ az Egyesületről:

www.ebony.mlap.hu